Székelyföld építészetének jellegzetes, de egyre inkább eltűnő épületei a vízimalmok. A Zetelakához tartozó Ivó községében egykor 17 darab dolgozott, mára azonban már csak kevesen őrzik ennek emlékét. Nemrég a Larix Stúdió munkája nyomán újra életre kelhetett egy vízifűrész. A tervezéshez kapcsolódó gondolatokat Köllő Miklós szuggesztív írásából ismerhetjük meg.

Építészek és nem építészek között kommunikációs szakadék van. Míg Székelyföldön az építészek legjobb tudásuk szerint (népi) épített örökségünket értékesnek és szerethetőnek tartják, addig az egyre lepusztultabb épületeket látva az itteni emberek általában nem. Ez az örökség eredeti formájában a ma emberének igényeit nem elégíti ki, ezért rohamosan pusztul – egy olyan folyamat részeként, amely megbontja a Székelyföldre jellemző szerves összefüggést a táj, a településkép, a telekszerkezet és az épületek között – így a régió elveszti a kultúrtájjá minősítés esélyét.

Ugyanakkor tudatában kell legyünk annak is, hogy Székelyföldön – pontosan a népi építészeti hagyományokra és a faépítészetben meglévő technikai ismeretekre és infrastruktúrára alapozva – egy meglepően kortárs, markáns építészetet lehet(ne) kialakítani.